Jelenlegi hely

Indul a Legjobb Gyermekbarát Tartalom verseny

Nyomtatóbarát változatPDF version

Magyarországon május 30-án indul a Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért folytatott verseny. Megrendezésére az Európai Bizottság Safer Internet programjának keretében kerül sor, az Insafe hálózat támogatásával. A versenyt a 2011-es Európai Díj sikerére építve immár második alkalommal rendezik meg a legtöbb európai uniós tagállamban, továbbá Izlandon, Norvégiában és Oroszországban.

A Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért folytatott verseny célja, hogy elismerést és ismertséget nyújtson a már létező, 4-12 éves gyerekek számára létrehozott internetes tartalmak részére, továbbá arra ösztönözze a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt, hogy hozzanak létre minőségi, gyermekeknek szóló internetes tartalmakat.

A verseny keretében a legjobb, gyerekek számára létrehozott internetes tartalmakat mind nemzeti, mind európai szinten négy kategóriában díjazzák. A gyerekek egyénileg vagy csapatokban (pl. iskolai osztályok) is benevezhetnek, a felnőttek közül pedig szakmabeliek és nem szakmabeliek is részt vehetnek a versenyben.

A versenyre bármilyen típusú online tartalommal be lehet nevezni – a weboldalaktól, blogoktól és videóktól kezdve az alkalmazásokig és a játékokig – amennyiben az gyerekek vagy fiatalok számára készült. A benevezett tartalmak lehetnek kifejezetten a verseny céljából létrehozott online tartalmak, vagy olyanok, amelyeket már korábban létrehoztak, de érdemesek a nemzeti vagy európai szintű elismerésre.

A verseny két szintje és négy kategóriája

Nemzeti és európai szinten egyaránt négy kategóriában hirdetnek majd ki győzteseket:

  • Felnőtt szakmabeliek
  • Felnőtt nem szakmabeliek
  • Fiatalok – egyénileg (vagy legföljebb 3 fős csapatokban)
  • Iskolai osztályok / fiatalok csoportjai (legalább 4 fő)

Nevezési határidők és a díjkiosztók időpontja

A verseny Magyarországon 2013. május 30-án indul. A nevezési határidő 2013.október 31.

A versenyben részt vevő egyes országok nemzeti győzteseit 2013. novemberében hirdetik ki. A nemzeti szinten első helyezést elért pályázatok továbbjutnak a Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért folytatott verseny nemzetközi mezőnyébe. Az európai győztesek kihirdetésére a Biztonságosabb Internet napján, 2014. február 11-én kerül sor. Az európai győztesek meghívást kapnak Brüsszelbe, a 2014. február 11-én megrendezendő európai díjátadó ünnepségre.

További információ, nevezés: www.bestcontentaward.eu

\"\"

 

Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! -Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc fetételeinek megfelelően felhasználható.
Permissions beyond the scope of this license may be available at http://www.webidomar.hu.